2016. január 15., péntek

Fiókos szekrény átalakulása

Fiókokra mindig szükség van, főleg ha az előző bútorainkat ott kellett hagynunk az eladott házunkban, így licitáltam erre a kis fiókosra és az enyém lett. 


Fehérre akartam festeni, de átvérzett az eredeti festék rajta, így végül a Lignocolor egyik csodás szürke színét kapta, a spanyol szürkét.  Nem tudom miért ez a neve, de nekem nagyon bejön! Fehérrel kombinálva meg egyenesen imádom! 


A tetejét kicsit megbolondítottam egy kis stencillel amit a Pagina galériában vásároltam. Így legalább maradt valami szín a fehérből, amit a festés kezdetén elképzeltem. 



Ha érdekel hogyan festettem le, olvass tovább.


Először egy nagyon alapos tisztításra volt szüksége ennek a kis bútordarabnak, mivel nagyon koszosan érkezett az előző gazdájától. Zsíroldót kellett használnom hozzá. Gumikesztyűben, nyitott ablaknál dolgoztam mert igen szúrós, mérgező szaga volt.




Utána mestertapasszal kijavítottam a mély karcokat a tetején, majd száradás után kicsit megcsiszoltam, finom csiszolópapírral. Letakarítottam róla ismét a port, majd jöhetett a festés. Az első fehér réteg után pontosan láttam, hogy átvérzik a festék, azaz erősen átüt bizonyos helyeken a bútoron. Ilyenkor hiába festünk rá még több réteget, ugyan úgy átüt a festék, ezért fölösleges evvel kísérletezni. 


alul pontosan látható, hogy a második réteg is erőteljesen átvérzik


Aludtam egyet a sikertelenségre és a férjem javaslatára nem lakkal próbálkoztam, ahogy ez a nagykönyvben meg van írva, hanem egy sötétebb árnyalattal. Így vettem elő a Lignocolor, spanyol szürke dobozát és mondhatom, hogy cseppet sem bántam meg. 



Nagyon tetszett az eredmény a férjem már itt lecsapott a szekrénykére és sorolta miket fog benne tartani. Nekem azért túl férfiasnak tűnt, ezért elővettem a stencilt és lefestettem a tetejét. 



Így sem tetszett igazán, nagyon csempe hatása volt, ezért nekiestem a csiszolóval és egyből láttam, hogy valami nagyon jó kezd kialakulni belőle. 





Végül száraz ecset technikával "összemaszatoltam" az éleket és a fogantyúkat. 


A száraz ecset technika /dry brush/ nem más, mint egy enyhén festékbe mártott majd nagyon leitatott, szinte száraz ecsettel dolgozol. Nagyon hatásos eredményt lehet vele elérni, én nagyon szeretem. 


A férjem alig bírta kivárni, míg megszárad, mert rögtön birtokba akarta venni a fiókokat. 


Egy kis virággal már nagyon nőies darab tud lenni egy szürke bútor! Ja, hogy a férjem dolgai vannak a fiókokban? Hagyom örülni egy darabig aztán osztozunk! :-) 



Jövő héten az IKEA Hemnes TV szekrényünket fogom átfesteni, hiszen egymás mellett vannak a nappaliban, így biztos nem maradhat. 


Ha kíváncsi vagy egy kis kerek asztal átalakulására is, kattints a lenti képre.

Kis kerek asztal felújítása


További inspirációkért kövesd a Facebook illetve a Pinterest oldalam, amiket itt tudsz elérni.

  



4 megjegyzés:

  1. ezért érdemes volt dolgozni...fantasztikus lett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Eleonóra! Igen tényleg megérte, nagyon szeretjük. Köszönöm szépen! Csilla

      Törlés